szívdesszert*

kérlek szépen, tegyél meg nekem valamit: tekerd fel az égen úszó, érett eper színű vattacukrot egy hurkapálcikára, és kérlek, biggyeszd a tetejébe azt a tűzpiros cukorkát, ami ott csücsül a horizont peremén, mert ennyit talán én is megérdemlek, talán szeretsz ennyire, hogy ezt megtedd nekem. ugye, igen??

mert eperszínűek az égen úszó felhők, de annyira, hogy legszívesebben beléjük harapnék.

teaelvonásban szenvedek.

most, hogy már egy ideje nem tartom a megszokott reggeli rutint, hogy egy nagy zöldmázasmadárijesztősbögrényi tea, cukor, citrom és minden nélkül, kezd hiányozni. talán az hátráltat leginkább, hogy nincs itthon semmiféle tea, kifogytak a tartalékaim. már csak két filterrel van abból az isteni ananász-lime-vérnarancs ízű pickwickteából (amit én csak egyszerű, pongyola módon tuttifruttis teának hívok), elfogyott a barackos, a vérnarancsosnémettea, a kiolvashatatlan nevű (egyébként erdei gyümölcsös) másik némettea, a gárdonyi féle vörösáfonyás, az epres csipkebogyós.  én pedig egyedül érzem magam a teáim és a télies hóbortom nélkül. 

tegnap kaptam zsebpénzt, és azt hiszem, végre hasznosra fogom költeni: elmegyek a matchba holnap reggel, suli előtt, és televásárolom magam teákkal. 

i want to pour some feeling into the cup of my days. 

azt hiszem, kitartok a sötétkék mellett, mert megnyugtat, hoz egy olyan hideg-meleg érzést, mint mikor a félig kihűlt teát iszom, ami már nem meleg, de még nem is hideg, és olyan furcsa, hogy nem állom meg, hogy be ne tegyem a mikróba pár percre.

                      történet

"Gyerekkoromban nagyon szerettem a meséket. Mindig gyönyörű, abroncsos estélyi ruhákba öltözött hercegnők és fehér paripás hercegek jártak a fejemben. A bátyámmal is mindig ezeket a meséket játszottuk: én voltam Hófehérke, Csipkerózsika vagy Hamupipőke, ő pedig a daliás királyfi. Szentül hittem, hogy létezik az a véget nem érő igaz szerelem, a "boldogan-éltek-míg-meg-nem-haltak", a mesés befejezés. Nem csak gyerekként voltam meggyőződve erről, de később is. S ez lett a vesztem.

 Most itt állok.

Egyedül.

Összetörték a szívemet.
Bemocskolták az álmaimat.

Kihasználtak.
Elvették az ártatlanságomat.

De most... Most én következem. Most én írom a történetet. S az én mesémben nincs helye a boldogságnak. Mert az életről szól.

Az én életemről."

a kavargó gondolatokat nehéz féken tartani. hol ide rebbennek, hol oda, mint egy eszeveszett pillangó, nem képesek megnyugodni.

ezt a történetet is folytatnám, ahogy azt a sok másikat, amikbe ezelőtt belekezdtem, de a szavak nem hajlandók a tollam hegyére

                                                    f  o  l  y  d  o  g  á  l  n  i  .  

őszinte sajnálattal közöljük, hogy míg az öntudatkeresés folyik, a blog átmenetileg szünetel.

a kellemetlenségért még egyszer elnézésüket kérjük. 

rendelkezem egy apró születési hibával, be kell valljam, sajnálom, ha bárkinek is csalódást okoztam. van úgy, hogy elképedt arccal állok az emberek véleményei és kijelentései előtt, mintha felírtak volna nekem egy nagy fehér táblára egy matek feladatot, amiben van ~sinuscosinusgyöknégyzetpíper-

bétaszoralfaszorgammaosztva-

egymittudoménmicsodánakalogaritmusával~,

én meg a tollal a kezemben néznék rájuk, hogy most mégis mi a francot vártok tőlem. nekem talán túl sok fekete folt van ebben a világban, amiket jó lenne, ha egy csapásra el lehetne tüntetni. csak egy törlés a szivaccsal, és kész. és eltűnik az a szörnyű matekpélda.

amikor először hallottam, hogy baj van veled, elszörnyedve néztem a beszélgetőtársamra - hogy az ki volt, lényegében lényegtelen. és? kérdeztem ugye segítetek neki? és mikor nemleges választ kaptam, arra gondoltam, ez nem igazságos. sose tudhatom meg, hogy milyen lett volna, ha másképp alakul, de talán nem fajult volna idáig ez a dolog, hiszen talán ha van körülötted egypár olyan ember, akinek már a jelenléte is mosolyt varázsol az arcodra (azt a kissé álmatag mosolyt), esetleg könnyebb lett volna neked ez a nehéz időszak.

nem látják meg azt, ami az orruk előtt van. ami van, az sose kell, csak az elérhetetlent üldözik végtelenül. nem veszik észre, milyen személyiség lapul köztük, mint  fűben a nyúl, néha felüti a füleit, és néha megcsillan a gondolatain a napsugár, néha, egy-egy novellában felsejlik a kibontakozni vágyó, hihetetlenül erős stílusa, és néha talán ők is kénytelenek beismerni, hogy akit ők gyengének gondolnak, szánalmasnak, ostobának, az valójában erős...

nem tudom, olvasod-e egyáltalán a blogomat, de ez most kikívánkozott belőlem. túl sokáig hallgattam már. ezt sem lehet a végtelenségig. 

ha csak egy cseppnyi empátia is szorult volna beléd...

első gondolat: milyen jó, hogy tizenkilenc ember ekkora zajt csap... ciki lett volna, ha rajtakapnak minket. (;

martini rosato

második gondolat:  talán kicsit sokan vagyunk, alig lehet mozdulni a házban, és azért mégiscsak eléggé nonszensz, hogy vannak, akik hívatlanul is eljöttek.

házi bor

harmadik gondolat: úgy tűnik, most nem olyan nyerő a sütim, mint a múltkor, na sebaj... 

hubertus

negyedik gondolat: affenébe, beleejtettem a gyűrűmet a patakba... most csinálhatok másikat...

sangria

ötödik gondolat: na igen, a fókuszáló képességemnek már lőttek, Pusziból kettő van. röhögve, támolyogva indulunk el vécére, egymás kezét szorongatva, míg ő vagy százszor közli velem, mennyire szeret.

forralt bor

hatodik gondolat: basszus, ezt azért jobb lett volna meginni, ahelyett, hogy Dani rálöki az egészet a nadrágomra... most kuksolhatok félmeztelenül a takaró alatt, pedig még ruhában is fáztam.

zubrowka

hetedik gondolat: álmos vagyok, de már négyen elhányták magukat, s ők foglalták el az összes létező fekvőhelyet.

áfonyás zöldtea

nyolcadik gondolat: könnyes a szemem, mert meghatottál. de nem csak azért, mert száguld a véremben az alkohol, hanem igazán. sosem gondoltam volna, hogy egy kapcsolat ilyen mélyen gyökerezhet, és az sose fordult még meg a fejemben, hogy a miénk is ilyen, mint egy kipróbált, viharokat átvészelt, fagyöngy- és borostyánkoszorús, évszázados tölgyfa...

kilencedik gondolat: bye, 2011.

" é        a    o        ö     a   o      i  ő    i o    a    i    e   á a  a

n zd cs k r ssz f ld v gy k m b l k v nv  m nd n t p ny g

 magágynak nem jó maximum feküdni rajta már hanyatt

magamhoz kéne húzni mit kezem bohón elengedett

mint sós cukrot hányás után úgy nyalni föl szerelmedet

kómába                           nélküled

                     hullok                                 a vak szájtáti semmibe

mert nem szerettem én még senkit így előtted ennyire "

hát igen... az ajándék jó ötlet volt, csak hát... sajnállak, te szegény. igazán.

ezúton szeretném megköszönni a várpalota, vasvári pál utcai bernipásztorkutyás ház lakójának, hogy minden évben karácsonykor kirakja az ereszére azokat a szuper égőket, mert képes vagyok percekig leragadni a ház előtt, csak hogy nézzem, ahogy villognak.  ^^